erre a válasz, hogy amikor már az anyagi helyzetét meghaladó áramszámlaesedékessége közel van
2 hetente lesznek bírálatok (hónap forduló és hónap közepe), így kérjük, ehhez igazítsák a benyújtást is ahol az idő ezt lehetővé teszi, ahol nem ott kérjük lehetőség szerint külön is jelezzék, hogy gyorsított eljárás szükséges (de kérjük, ebből ne legyen rendszer)
ha valaki diktál és mindig az adott anyagi helyzetének megfelelő óraállást mondd be akkor részére csak a leolvasás után az elszámoló számlára érdemes beadni a pályázatot mert különben elhasználja az „egy naptári évben csak egyszer lehet beadni pályázatot” szabály szerinti lehetőséget, mert valószínűleg nagyobb lesz a különbség a diktált és a tényleges fogyasztás között (avval együtt, hogy nem biztatunk senkit sem erre a megoldásra)
ugyanez a helyzet, ha valaki átalányt fizet, de valami miatt több villanyt használt el mint az előző évben, ennek oka lehet: bővült a család, kikapcsolták a gázt és árammal fűtött, elromlott egy elektronikus berendezés ami megpörgette a villanyórát, régiek már a vezetékek és nagyobb az áramfelvétele, stb.
a hátralékmentes kategóriába (rendszeresen fizető de nehéz szociális helyzetben levő és előrefizető mérővel rendelkező hátralékmentes fogyasztó), minél előbb hiszen ott hamarabb lezárul a pályázási lehetőség (2014. június 30)
ki a rendszeresen fizető és ki inkább a hátralékos fogyasztó?
az a fogyasztó, aki tényleg csak csúszkálva fizeti a számláit és leolvasáskor sem szokott nagyobb összegű elszámoló számlát kapni, neki lehet megoldás a rendszeresen fizető fogyasztók kategóriája, de nála is csak akkor, ha az ellenőrzési pontoknál (általában hónap vége) nincs elmaradása
azoknak, akik már egy-két számlát görgetnek maguk előtt és félő hogy tovább csúsznak és a kikapcsolás közeli helyzetbe kerülhetnek, nekik inkább a hátralékos kategóriát javasoljuk
Támogathatóság korlátozása
Egyenlőre kérjük, minden rászorulónak adják be a pályázatot, akinél valamilyen ok miatt korlátozva van a támogatottsága, annál a pályázónál a pályázati űrlap lezárásánál fogja jelezni a rendszer, ahol ilyen jelzés nincs ott nincs is ilyen tényező.
A 2014. évben benyújtott pályázatokra vonatkozó korlátozások:
akiknek a 2013-as programban megkötött részletfizetési megállapodása 2014. január 10 után bomlott fel, mert ők a programzárás miatt már megkapták arra a hátralékra vonatkozó támogatást és nem szeretnénk őket egy hátralék miatt kétszer támogatni – azt hogy ez a szabály pontosan kire érvényes a program a pályázati űrlap lezárásakor jelzi
egy naptári évben csak egyszer lehet pályázni, tehát 2014. december 31. csak egy pályázatot nyújthat be – ezt is jelzi a program a pályázati űrlap lezárásakor
egy naptári évben csak egy jogcímen kaphat támogatást, tehát ha valaki rendszeresen fizető kategóriában pályázik és az egyik ellenőrzési pontnál hátralékot igazol vissza az EDF DÉMÁSZ akkor részére nem tudunk kiállítani hátralékos támogatási szerződést illetve akkor sem ha ugyanabban az évben kap egy magas elszámoló számlát az éves leolvasást követően – ezért fontos, hogy kinek mikor melyik kategóriába adják be a pályázatot.