Nem a DÉMÁSZ szolgáltatási terültén élek. Ennek ellenére benyújthatok pályázatot?
A DÉMÁSZ szolgáltatási területén élek, de más szolgáltatótól vásárlom a villamos energiát. Nyújthatok be pályázatot?
A DÉMÁSZ Zrt. az áramszolgáltatóm, de nem áramdíjtartozásra szeretnék pályázni, hanem kötbérre, a szolgáltató által kiszabott büntetésre, újbekötésre vagy visszakapcsolásra. A pályázat ebben is tud segítséget nyújtani?
Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nem a DÉMÁSZ Zrt. ügyfelei?
Van-e felső határa a támogatási összegnek?
Feltétel-e a pályázat beadásának vagy a támogatás elnyerésének a védendő fogyasztói státusz?
Közreműködő intézmény munkatársaként szeretnék több pályázónak is űrlapot kitölteni. Hogyan tehetem ezt meg?
Hogyan lehet a program segítségével megelőzni a kikapcsolási folyamtatot?
Fizetem a csekkjeimet mégis felbomlik a programhoz tartozó részletfizetésem. Miért?
Nem a DÉMÁSZ szolgáltatási területén élek. Ennek ellenére benyújthatok pályázatot?
Nem. Ebben az esetben sajnos nem nyújtható be pályázat, ugyanis csak azok vehetik igénybe a támogatást, akik a DÉMÁSZ Zrt. szolgáltatási területén élnek életvitelszerűen és ezzel a szolgáltatóval vannak/voltak szerződéses jogyviszonyban, tehát Tőle kapták az áramot.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
A DÉMÁSZ szolgáltatási területén élek, de más szolgáltatótól vásárlom az elektromos energiát. Nyújthatok be pályázatot?
Nem lehetséges a pályázat benyújtása, mert csak azon fogyasztók részesülhetnek támogatásban, akiknek a szolgáltatója a DÉMÁSZ.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
A DÉMÁSZ Zrt. az áramszolgáltatóm, de nem áramdíjtartozásra szeretnék pályázni, hanem kötbérre, a szolgáltató által kiszabott büntetésre, újbekötésre vagy visszakapcsolásra. A pályázat ebben is tud segítséget nyújtani?
Nem. A „Hálózat a közösségért” program keretein belül csak és kizárólag áramdíj fizetésre lehet kérelmet benyújtani, ami lehet havi számlákhoz vagy díjhátralék kiegyenlítésben segítség, ha valaki szociálisan rászorult.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik nem a DÉMÁSZ Zrt. ügyfelei?
Nekik a „Hitel-S” programban tudunk tanácsadással vagy közvetítéssel segítséget nyújtani, ami nem anyagi természetű. Információ: hiteles.maltai.hu.
Továbbá érdeklődhetnek a lakhelyükhöz tartozó családsegítőben vagy a régió központunkban is, milyen jellegű segítséget tudnakkínálni a részükre .
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Van-e felső határa a támogatási összegnek?
Igen van, a hátralékosoknál 150 ezer Ft, a rendszeresen fizetőknél 15 ezer Ft, az előrefizetős mérővel rendelkező hátralékmentes fogyasztóknál pedig fix 9 ezer Ft.
vissza kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Feltétel-e a pályázat beadásának vagy a támogatás elnyerésének a védendő fogyasztói státusz?
Nem, nem feltétele.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Közreműködő intézmény munkatársaként szeretnék több pályázónak is űrlapot kitölteni. Hogyan tehetem ezt meg?
Minden pályázót külön kell regisztrálnia. Tehát egészen a legeléjétől kezdve kell elkezdeni a pályázat benyújtást. A felhasználói név és a jelszó megválasztási lehetőségeiről a regisztrációnál adunk bővebb információt.
Érdemes az igénylő nevét megadni azonosítónak (pl.: Tóth Gábor esetében: gabortoth vagy tothg vagy tothgabor vagy TothGabor vagy gtoth). Javasoljuk, hogy minden űrlaphoz ugyanazon jelszó és hivatalos e-mailcím tartozzon az egyszerűbb megjegyzés illetve belépés érdekében.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Meg lehet előzni a program segítségével a kikapcsolást?
Igen, amennyiben elegendő idő van rá és az időben hozzá legközelebb levő bírálat után az érvényes pályázat nyertessé válik.
Első teendője tehát, hogy adjon be érvényes pályázatot.
A pályázat beadását követően küldje el e-mailben (halozat@maltai.hu) a pályázati adatlap aláírt befotózott vagy beszkennelt másolatát, és írja meg, hogy mikor lenne az első kikapcsolás napja, illetve hogy ezért kéri a soron kívüli elbírálását a pályázatnak.
Kérjük, hogy lehetőség szerint ne halasszák az utolsó pillanatokra a pályázást, mert minél rövidebb az idő a kikapcsolásig annál kevesebb az esély, hogy az elkerülhető. Fontos tudni, hogy a pályázat beadása még nem mentesít a kikapcsolás alól.
A pozitív elbírálást követően az áramszolgáltató 30 napra zárolja a „nyertes” pályázók számláját, így ebben az időszakban biztosan nem kapcsolják ki a fogyasztási helyet. Amennyiben a szolgáltató már küldött kikapcsolási értesítőt, és a 30 napos türelmi idő lejárt, abban az esetben a szolgáltatást kikapcsolhatják előzetes figyelmeztetés nélkül is. Ezért fontos, hogy a szerződésben és a levélben foglalt határidőt tartsa be a kérelmező.
Valamint az önrész befizetéséről az igazolást küldje el e-mailben (halozat@maltai.hu) befotózva vagy beszkennelve és írják hozzá, hogy kikapcsolás veszélye miatt sürgős utalást kérnek.
Ha a határidőket nem tartja és/vagy nem küldi el a befizetés másolatát e-mailben, akkor a kikapcsolás elkerülésének az esélye is minimális lesz.
Ha a befizetett önrész nem a teljes önerő, hanem csak egy része, és részletekben szándékozik megfizetni a teljes önerőt, akkor az utaláskor is ad a DÉMÁSZ egy 30 napos türelmi időt, hogy bemenjen a személyes ügyfélszolgálatra, megkötni a támogatási szerződés és az 1. számú melléklet alapján a programhoz tartozó részletfizetési megállapodást. Csak ezután illetve az ehhez kapott csekkeknek és az aktuális tárgyhavi számláknak a rendszeres határidőre történő fizetése esetén múlik el végleg a kikapcsolás veszélye.
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz
Fizetem a csekkjeimet mégis felbomlik a programhoz tartozó részletfizetésem. Miért?
Ennek két oka lehet:
- mert nem az aktuális részletet fizette be és azt a rendszerben nem lehet átkönyvelni, így hiány alakult ki
- mert a csekkeket igaz, hogy fizette, de csúszva, amit már a rendszer nem tolerál és emiatt bomlott fel
vissza a kérdésekhez vissza a GY.I.K.- hoz